Reggel fáradtan, összetört tagokkal ébredtem. Minden porcogóm reszketett. Odakúsztam a radiátorhoz, megtapogattam...jéghideg volt. Nem baj, gondoltam...majd a zuhany alatt felmelegszem...de ez sem jött össze, a zuhanyrózsát valaki meglovasította...a rozsdás csőből pedig hideg víz csordogált...majd az is elapadt.
Hites uram is tanácstalanul álldigált a probléma felett dús habbal az arcán, mert a vízhiány éppen beretválkozás közben lepte meg.
Így aztán én félig lefürdetlenül, a Zuram fél orcáján szőrösen érkezett a Hotel halljába. Míg Gábor nagybátyjára vártunk (aki úgy látszik nehezen józanodott), az ablakon át elgyönyörködtünk Ungvár tömegközlekedési szokásaiban. Úgy látszik ebben a városban a sónak nagy értéke lehetett, mert nem pocsékolták a csúszós utakra...így aztán a buszok a jeges úton megcélozták az esedékes megállót, és  két megálló között....ahol tudtak...megálltak. Az utasok meg, futás közben vagy eltanyáztak, vagy sikerült feltornázni magukat a járműre.
A Nagybátyóra hiába vártunk, valószínű heveny alkohol mérgezése miatt teljesen leamortizálódott.
Valami szuvenírt szerettünk volna hazavinni jótékony tudatlanságban otthon hagyott hozzátartozóinknak, ezért elcsúszkáltunk a  GUM áruházhoz, ami szovjet viszonylatban olyan volt mint a mi SKÁLA áruházunk.
Hosszasan nézelődtünk mire rájöttünk, hogy szeretteink aligha értékelték volna az itt begyűjthető ajándékokat.
Találtunk ugyanis két kiló gépzsírba csomagolt sparhelton melegíthető vasalót. Ráleltünk egy jó kis satura is, amire a Zuram már régóta fente a fogát, és ezt is komoly mennyiségű zsír óvta a rozsdától.
Aztán az utitáskák között matattunk, amikor is egy kucsmás, bundás hölgy a párom kezéből kikapta a táskát. Loholtunk utána mérgesen, mert milyen pofátlan dolog más kiválasztott áruját elorozni:(
Aztán rájöttünk, hogy a nő az áruház eladója volt...a cuccot pedig a pénztárhoz vitte és azért volt tetőtől talpig szőrben, mert a GUM áruházban nem volt fűtés.
A vásárlás csúcspontja a üveg részlegnél teljesedett ki...a Zuram szegény a fejét fogta amikor megmaradt rubelünket különféle pohár készletekre herdáltam el. Két garnitúra a mai napig vitrinem éke :)

Estére Anna nagynénikéjéhez voltunk hivatalosak. Irina néniék hosszú évekig vártak férje (a tatár veterán) hősi jussára...egy lakótelepi lakásra.
Miközben a második emeletre kaptattunk felfelé...számos halálközeli élményben volt résztünk. Először is valószínűleg az építők kilopták a lépcsőből a cementet...így leláttunk az első emeletre a lépcsőfordulókban pedig ugyanazon okok miatt homokba gázoltunk :(    
A megpróbáltatás okozta sokkot feledtette Irina néni és az öreg tatár szeretetteljes fogadtatása.    
Büszkén kalauzoltak végig új otthonukon, ahol felfordult a világ...a nappaliban a szőnyegek a falat díszítették, a padló pedig összegányolt beton volt.
A fürdőszobában egy kályhalábú kád terpeszkedett, a csempézés az én laikus szememmel nézve is csapnivalónak mondható volt.
Miután Irina néniék kidicsekedték magukat, végre asztalhoz ülhettünk. A Zuram mellé a gondviselés az öreg tatárt ültette...pechjére.
A vacsora enyhén szólva...telve volt halételekkel....
Becses uram viszont ki nem állhatta a halat...
Az előétel Pravdában érlelt füstölt hering volt...
Aztán kaviáros tojás szerepelt második fogásként...
Az utolsó fogás volt a nyafogás a haltorta miatt, amit oroszkrémtortának nézett, vagy vélt, de szegény majd bele pusztult a kóstolásba :(
Vacsora közben az öreg tatár többször amolyan Brezsnyevesen szájon akarta csókolni becses Uramat, aki ezt módfelett zokon vette.
Én vígan vettem az akadályokat, mert akkoriban még imádtam a halat...és Brezsnyevesen sem volt senki rám indulva :)

Kedves Barátaim...ha egyszer visszamegyek Ungvárra és megtalálom a harminc évvel ezelőtti helyszíneket...okvetlenül referálni fogok róla....

...addig is érjétek be ennyivel...

Szeretettel: Szepi