Igyekszem mindig pozitívan szemlélni a világot. És most mégis... mégis hatalmába kerített a depresszió. Valami vacakol bennem, a bensőmben! és nem tiltakozom ellene elég erősen. Az agyam engedelmeskedik a testemnek, nem pedig fordítva, ahogyan lenni kellene: agyam irányítsa a testemet.

Régebben, amikor még voltál, itt csacsogtál rendre, minden nap. Ébredéskor köszöntöttél, aztán kérted főzzek valami jót, hozzak egy doboz sört, mert szomjas vagy. Próbáljak sütni neked piskótát. A tészta kezdetben jónak mutatkozott, szépen felemelkedett a tepsiben, mennyire örültem, boldogan mutattam: nézd meg milyen szép magas. Aztán hamar lelohadt az örömem, mert a tészta is lelohadt, összeesett, lelapult, mint a nem frissen mosott haj.
És te milyen kedvesen mondtad, miközben etted a sületlen piskótát, jó ez! Finom. Az utolsó morzsáig elfogyasztottad. Kedvesen tetted hozzá: a lekvár ami benne van, az a legeslegjobb. Ilyen lekvárt senki sem tud főzni mint te.

Megpróbálok ma megint piskótát sütni. Dórikám ma tizenhét éves.
Talán sikerülni fog, talán meglephetem őt egy igazán jó, nem lapos, nem ragadós, igazán jól sikerült sütivel várni. Ha nem sikerül mégsem, van itthon réteslap, túró, burgonya, káposzta, hát nekidurálom magam, a rétesnek. Sósat, ahogyan Édesanya sütötte nekünk amikor gyermek voltam, és édeset, ahogyan Dórika szereti.
A Mama rétese nem akármilyen volt ám! Borzasztóan szerettem! Sósan sütötte a túrósat, a krumplisat, a káposztásat. Mi sokan voltunk, igazi nagy család, ezért a Mama legkevesebb hat tepsire való - ezek nagy méretű, úgynevezett fekete tepsik voltak - tésztát gyúrt, kelesztett , lágyított, ördögi kézügyességgel, ilyet ma már csak Rozika néni tud mérhetetlen szeretettel, és a kedvemre valóan sütni. Mindig azt mondja, ez az utolsó Marika, többet nem sütök, mert már nagyon elfáradok. Rozika néni már nyolcvanhat éves, de még mindig olyan szemrevaló ( tudod, ami eteti a szemet )és olyan ennivaló finomságokat készít, hogy az ember lánya megnyalja mind a tíz ujját fogyasztáskor.
A mamám mindig gondolt rám. Akkor állt neki rétest sütni, amikor tudta, hogy hazajövök. Apám begyújtott a kemencébe, mert ennyi rétes megsütése, sütőben, /rénben/ szinte lehetetlen volt. És a kemencében sült vakarcs volt a kedvencem.  Azt két-három nap múltával is szivesen ettem.  Minél keményebb lett, annál jobb volt. A mama a rétesekből egy egész tányérral félretett nekem estére, ha megjövök. És én nekiláttam!. Addig ettem, amíg belém fért. Degeszre. Hallom a mama hangját: az már csak a szemednek kell lányom!
Szóval Dórika ma tizenhét. Azt mondja ne engedjem meg, hogy valami ostobaság elhatalmasodjon rajtam. Készítsek fotót a csodásan behavazott tájról, s azt adjam ajándékba neki, hiszen ő egy igazi téltündér. Télen született, télen van a névnapja, és a karácsony is miatta van!

Szívem teljes szeretetével, már majdnem “ imádatával” gondolok rád. Elzavarom a depit!. Azt kell tudnod: Örökre szeretni foglak... Akárcsak őt!

A piskóta sikerült! Ezúttal nem lett lapos, várlak szeretettel. Majd együtt befaljuk...