Nem adom én, nem adom azt másnak,
A megbántások csak nekem fájnak,
Magamba hordom, lelkem sorvad tőle,
Ám nem tudok elfutni előle.

Keserűség utat tör lelkembe,
semmittevésbe tespedve várok,
csak azt nem tudom még,
meddig tart vagy ver az átok.

Mikor hull le a lepel,
mely látásom eddig takarta,
kimondott, vagy leírt szavakat,
mézes-mázba finoman burkolta.

Nem ilyen világra vágytam,
hol gátak, hamis törvények,
állják gáncsolják utamat,
mert kibontakozni ott lehet,
mikor emberszámba vesznek,
mert tudják, lehet más a gondolat.

-írta-Varga István-Barcs-2015.12.18.
(minden jog fenntartva)