Furcsa nap volt, nem oly, mint más’…
Furcsán járt a gondolatja,
Míg a háló, e hű summás,
Szemet vetett apró ”vadra”.

Fut, a percnek gyönge szállja,
S jött a percre hosszú óra.
Ám a háló nagy magányba’
Úszott lent a hűs folyóba’.

Már a nap is halni készül,
Csöndesek a fűzfaágak.
A vén halász húz a mélyrűl,
Ámde prédát nem találhat.

De csak, mégis ott a zsákmány:
Apró, árva, csöppnyi lélek.
Éhes halász, ennyi látvány
Tükröződik két szemének.

Néz a halász mérő gonddal:
Több, mint bután éhen halni.
Több a nincsnél egy falattal…
Habár nem több, egy falatnyi.

Ám a szíve gyönge jószág,
Benne elfér világ gondja.
S győz felette áldott jóság:
Vacsoráját visszadobja.

Mosolyogva néz mélybe,
És mert éhes, némi könnyel.
Felsóhajt a magas égre,
S evez csöndben, bús közönnyel…

Rácz Endre ©
2018. 01. 26. Szerep