Hangos szóval kiáltok a magasba,
Az Apátság fala néma marad!
Nincs már visszhang, ami kiált,
Nincs felelet, néma a szád!

Messze látok a Balaton víztükre felett,
Kérdésre nincs, nem jön felelet!
Imára kulcsolom kezemet,
Az oltár előtt letérdelek.

Némák a falak, mi lesz veled
Édes hazám, ha keresztre feszítenek?
Megint te mutatod az utat,
Visszhangként mégis téged átkoznak?

Már csak gondolatban állok a hegyormon,
Fáradt lábaim nem bírják az utat.
Írom soraim, s kiáltok velük nagyokat
Apátság felé, hogy téged ne bántsanak!

De néma a fal, csendes, elhallgatott.
Választ kérdésemre én már nem kapok.
Csak békét, szeretetet, összefogást kiáltok!
A gond elnyomja a válaszotok.

Ó, tihanyi visszhang, add meg válaszod!
Drága hazámra, ha nem leszek, vigyáztok!
Európa szívében oly sok rosszat kapott!
Mégis volt, ki vigyázta a visszhangot!

Gondolatban állok fenn a hegytetőn,
Nap ragyog a Balaton vízének tükrében.
Hegyek, völgyek ölelik körben,
Nincs ilyen táj a világmindenségben!

Vigyázzatok e szent ölelésre!
A visszhangot kiáltó Isten szeretetére!
Vigyázzatok e sokat szenvedett nemzetre!
Hogy értsétek a szót, ha a visszhang újra felelne!

Mosonmagyaróvár, 2024. április 23.