Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Testvérek:Katika

Marika Lovász
Marika Lovász képe

Katalin

Legszebb lány a családban. Szépsége, jóságával párosult.  Tizenkét évvel idősebb, mint én. Ezért róla is csak olyan emlékeim vannak, amikorő már nagylány volt.  Arra emlékszem, hogy szombat esténként, egy nagyon vidám, jó kedélyű, fiatalember járt hozzánk, úgy mondták, Katinknak udvarolni jött.

Sógor bácsi - hiszen a nővéremet természetesen feleségül vette - jelenléte,  csupa móka-kacagássá tette házunkat  ilyenkor.  Amikor kellett mennünk lefeküdni, neki is távoznia kellett. Katika illendően kikísérte, és a gangon még tovább beszélgettek. És ki tudja,még mit csináltak? Idesanya azonban kilenckor szigorúan kiszólt: még nem lesz elég? Ezt a sógor bácsi úgy mesélte, a legszőrnyűbb pillanat volt, mert ő még úgy szeretett volna kicsit maradni, aranyos menyasszonyát kicsit még megszorongatni.

Esküvőjük után, a sógoréknál laktak, mindjárt külön lakrészben, mert nekik olyan is volt.  Az ő családja sem kedvelt bennünket nincsteleneket. De a sógor bácsi, mint a legidősebb fiú, akaratát érvényesíteni tudta. Ott az történt amit ő mondott. És Katikát hordozta a tenyerén, egyenesen imádta. Én mint gyermek nem emlékszem arra, hogy felnőttként bárki úgy kimutatta volna szeretetét a felesége iránt, mint ő. Olyan példát mutatott mindnyájunknak, hogy ma is büszkék vagyunk rá. A családjukban olyan idilli légkör és vidámság volt állandóan, hogy  szivesen mentünk hozzájuk. Ha haza látogattam, hozzájuk biztos, hogy elmentem, akármilyen kis időre is. És, ez így maradt akkor is, amikor már nem egyedül jöttem haza.  Szerettünk kimenni a présházba ahol jó bulikat csaptunk. Azt is megfigyeltem, mindent ő igyekezett csinálni... te csak üljél le  anyusom, - így hívta -, majd én csinálom amit kell.

És törülte az asztalt, felvágta a kenyeret, szalonnát, kolbászt, pince hűvöséből finom bort hozott. Egyszóval jó volt látni, vidám, boldog életüket.

Házat építettek, két gyönyörű kislányt neveltek.  És emlékezetem szerint, ők voltak az első pár, akik közösen jártak nyaralni, mert a sógor bácsi el sem ment volna nélküle sehova. Azt már mondanom sem kell, hogy idesanyáéknak is mindenben segítettek.

Most , hogy visszaolvasom írásomat, látom, hogy nem is Katikáról írok, hanem élete párjáról. De ezt az emléket így kell hagyjam, mert ők ketten egyek voltak. 

Katika általam ma is a legjobban szeretett testvér. Most köszöntöttem nyolcvanegyedik születésnapján. Azt mondja ő már csak a temetőbe készül a sógor bácsi mellé, ahol végső nyughelye lesz. Ha vissza gondol az elmúlt húsz évre, nem tudja megmondani, hogyan is élte túl a sógi elvesztését.

Aztán erélyesen megjegyzi : hogy lehet ilyen a frizurád? amíg Csabika élt, soha nem engedted ezt a rendetlenséget meg magadnak.

Restellkedem,- fúj a szél - mondom, de tudom igaza van. És hallom amint a régi idősek mondják: te Skrabák leány vagy ugye?  Olyan Kati formád van.

Most tudom igazán értékelni a formámat!  

Katika még mindent megcsinál, ami erejéből kitellik. Vendégül hív ebédre, főzöget, takarít, háza patyolattiszta. Gyermekei pont olyanok , mintha a testvéreim lennének. Reinkarnáció.   Még nagyon sokat szeretnék írni róla, és nagyon sokáig. Lolotyelka, a kisebbik lánya,   ma is mondja: te csak üljél nyugodtan, majd  én  hozom!...

Rovatok: 
Irodalom