Egyik kedves írótársam ihlette ezt a kis történetet egy bizonyos vizsgamunkájában, tanulmányában. Szeretnék egy vidám perccel magam is hozzájárulni jó közérzetéhez.
A történet valahol az alföldön, a nagy magyar pusztaság egyik majorságában játszódik, napjainkban.

     Egyszer egy kellemes kora nyári napon turistacsoport érkezett a pusztába (Akkor még TSZ központoknak hívták, ezeket a majorságokat)
Az öreg kint ült az árnyékban egy padon, a hosszú karám épület előtt, amiben szarvasmarhák voltak. A jószágok el voltak látva mindennel amire szükségük volt, volt előttük takarmány, ivóvíz. Várták a gulyást, hogy kiterelje őket a legelőre.
A csoportból kivált egy fiatal jólöltözött suhanc, aki érdeklődéssel figyelte a hosszú épületből kiszűrődő hangokat, tehénbőgéseket. Megállt az öreg előtt, bemutatkozott, mondott valami nevet, inkább elhadart, mert az Öreg nem tudta megjegyezni.
- Én, én, á szólíts csak nyugodtan Józsi bácsinak, - hunyorgott vissza az öreg.
- Józsi bátyám, mik vannak ott bent, kérdezte?
- Ott, tehenek, - válaszolta az öreg.
- Milyen állat az a tehen? - Én nem láttam még olyat!
- Olyat nem is láthattál, mert az nem tehen, hanem tehén. – válaszolt az öreg.
- Ááá, érettem, ragyogott fel a fiatalúr arca.
- Dehogy éretted, legfeljebb érted, - válaszolt Józsi bácsi.
- Mit csinálnak ott bent a tehének? – jött az újabb kérdés.
- Nem tehének, tehenek. – javította ki az öreg.
A fiatalúr most elbizonytalanodott, látva mindig az öreg kijavítja, amit mond. Sokáig törte a fejét, hogyan fogalmazza a következő kérdését, nehogy megint besüljön. Hiába nehéz nyelvezet ez a Magyar. Felragyogott az arca, s jött az újabb kérdés.
- Nem vadak ezek a téhenek?
Az öreg kissé bosszús volt, de nyugodt hangon türelemmel újra kijavította a nyelvi nehézségekkel küzdő beszélgető partnerét.
- Tehenek te, - de amúgy szelíd, jámbor, jószágok. Ha békén hagyják űket, nem bántanak azok senkit sem. – válaszolta az öreg
- Józsi bátyám, szeretném megnézni ekűt!
- Őket te, - mert már az öreg is lassan összezavarodott ebben a beszélgetésben, még az akcentusát is elvétette. – Nem bánom, eridj. De hozzájuk ne nyújj! Egyezett bele az öreg.
A fiatal úr boldog vigyorral nyitotta ki a nagy, széles kétszárnyú ajtót, s beszaladt az istállóba. Az öreg meg kissé arrébb húzódva a padra leült a fa árnyékába, előhúzta nagyfejű pipáját, rágyújtva eregetni kezdte a kellemes, illatos, dohányfüst felhőket.
Először csak gyanús hangok szűrődtek ki az istállóból, majd egy nagy döngés hallatszott, s kicsapódott a kapu mindkét szárnya. A fiatalúr vagy három bukfencet vetve állt meg félig ülő helyzetben a fa előtt. Értetlen tágra nyílt szemmel, csodálkozó arccal kérdezte.
- Józsi bátyám, Mi volt ez??!!
- Ez, - válaszolt az öreg, mintha csak kitalálta volna, mi történhetett bent az imént. Akkurátusan a nyelve hegyére illesztve kiköpte maga elé a szájába tévedt dohánylevél darabot, majd folytatta. – Ha nem tévedek fiam,  ez „tehenrúgás” volt.