Az ősz, mint szemtelen tolvaj suhant fölém.
Nem kért, nem kérdezett, csak jött szellő-ölén.
S mint egy sóhajtás, hogyha feltör néhanap,
Ő is hívatlan, mint furcsa árnyékalak.
Tegnap még aranyos nyár hódolt e tájon.
Tegnap még levél ült, mind a lombos fákon.
Tegnap még merengő volt a szív s álmodó.
Ma már csak holt remény, ő is árválkodó.
Tegnap még nyárba kélt fenséges reggelünk.
Tegnap még napfénybe ütközött két szemünk.
Tegnap még madár szólt, ki mára hallgatag…
Csupán a sóhajtás, ki feltör, s itt marad…
Rácz Endre ©
2017 10. 25. Szerep