Mátyás, a szekercéd vedd elő bújtából,
Engedd ki a tavaszt szép szűröd ujjából,
Szépen szóló sípját osztd ki a madárnak,
Hadd zengjék a hírét szép feltámadásnak.

Langy’ jöttödet várom tündér-fényű tavasz.
S mintha szerelmet érez vágyón a kamasz,
Oly’ végtelen ábránd hevíti lelkemet,
Temetve tél havát, fagyos, zord perceket.

Fenséges a télnek mindenik pompája,
Hófödte, végtelen, édes mennyországa,
Ablakán jégvirág, fák hegyén zúzmara,
S dunnát mi ráterít, szállingó’ új hava.

Fenséges világ ez, akár a tiszta éj,
Fénye mély kábulat, mint tűnő csillagé.
Nyugalma méla perc, mely’ némán andalog,
Reménye éltető, akár a hajnalok.

Aranyló hajnalunk, ébredj fel, szép tavasz!
Szívünkbe szép reményt, életet, fényt fakassz!
Hozd el a tél után, életnek hajnalát:
 Vadludat, darvakat, pacsirták szép dalát,

Zöld rügyet, virágot, méhek zümmögését,
Ébredő napunknak melengető fényét,
Zöldellő réteket, s füvének illatát,
Pusztára életet, kolompok bús szavát.

Adj a nyúlfiakra tavaszi cipellőt.
Szép levél-kabátba öltöztesd az erdőt.
Párt adj a madárnak s fészkébe új reményt.
Pajkos szél-lantodon mesélj egy új mesét.

Teremts a gyümölcsnek porzó, szép virágot.
Teremts a fehérből színpompás világot.
Teremts a szívekbe édes melegséget,
Amelytől a világ új életre ébred.

Mátyás, a szekercéd vedd elő bújtából,
Engedd ki a tavaszt szép szűröd ujjából,
Szépen szóló sípját osztd ki a madárnak…
S együtt zengjük hírét szép feltámadásnak!

Rácz Endre ©
2017 01. 17. Szerep