/id.Taródi István életműve/

Soproni Lőverekben
Áll a vár,
Kitűzte nemzeti zászlaját
A várkapitány.
Beépített minden követ,
Nem szab határt, csak a képzelet,
Lelkében szövi a terveket.

Ki ismeri, ki tudja,
Ki egymaga megmutatja,
Várat emelhet, nagy falakat,
Az ember és az akarat.
Egyszerű ember dolgos keze,
Hazát szerető, megáldott szíve
Várat emel, a szorgalom várát,
Város fölé emelkedő igazi csodát!

De félbemaradt a torony,
Nem nő már a vár fala,
Ég felé vezető lajtorja,
Hű kutyája megsiratja.
Nyugati szél vigasztalja,
Elment már a szorgos gazda.
Süvít a szél az Alpok felől,
Tornyok közt muzsikálva,
Így köszön el a vár kapitánya.
Bús szelleme táncot járja,
Félbemaradt mű csak várja,
Ki lesz a folytatója?

Taródi várat csak a szél járja,
Nem dolgozik már a kapitánya.
Emlék lesz csak nemsokára.
Magas vár áll egymagában,
Megmutatván a világnak,
Itt élt, s alkotott egy magyar,
Várat emelt Sopron városának.

Lenghet már a zászló a szélben,
Árván, magasan a vidéken,
Éjszakánként szél suttog a falaknak,
Álljatok itt vitézül az akarat jeléül,
Győzelmi zászló lengjen,
Egy ember küzdelmi diadalának
Örök mementó legyen!

Mosonmagyaróvár, 2010. május 14.