Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes
Soltész Irén
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Taníts szeretni

BOSZORKA
BOSZORKA képe

            Azt hiszem, mindenki életében eljön egy olyan pillanat, amely más, mint a többi. Egy idegen egyszer csak feléje nyúl, megfogja a kezét, és megszorítja azt, vagy csak némán átöleli.

            A saját életemben is megtörtént ez a földi csoda, s mindez egy éven belül. Az első esetben, katolikus templomban voltam a – a fiam osztálya adta elő Szent Erzsébet életének egy fontos állomását megjelenítő darabot -, s mivel én református vagyok nem tudtam követni, hogy mikor kell felállni, illetve leülni, így egy idő után ülve maradtam. Nagyon-nagyon gondterhelt szívvel ültem a padban, rám szakadtak a mindennapok, s kilátástalannak tűnt számomra minden. A gyermekek játékát figyelve, megindultak a könnyeim. Először csak némán, majd egyre hangosabban tört fel belőlem a zokogás, alig tudtam visszafojtani, hogy ne zavarjam meg ezzel a műsort. A figyelmem megoszlott énem egyik része a templomi történéseket figyelte, másik részem pedig önmagát vallatta, kutatta, siratta. Aztán az előadás és a mise alatt mindenki felállt, és a megfogta egymás kezét. A mellettem ülő hölgy nem csak megfogta, hanem erősen megszorította az enyémet. Érintéséből erő, odafigyelés és szeretet áradt. Meglepődtem ezen a gesztuson, és némán az asszony szemébe néztem. Odaléptem hozzá, és átöleltem, miközben köszönetet mondtam. Ez az egyszerű érintés, ez az odafigyelés átlendített egy holt ponton, és még ma is sokat ad, ha ezt a pillanatot visszaidézem.
   A második eset ugyanaz év decemberében történt. Mély gyászom volt, elveszítettem egy szívemnek kedves embert. Nagyon sokáig kellett dolgoznom, általában éjfél után értem haza nap, mint nap. Ezen a bizonyos napon azonban sokkal korábban tértem meg otthonomba, és vacsorát szerettem volna készíteni. Közben egy ismerősöm felhívott, hogy csak két percre szaladjak át, segítségre van szüksége, egy kérvényt kellene írni. Mivel a segítséget kérő asszony nagyon sokat segített már rajtam, és vigyázta, óvta a fiamat, míg én dolgoztam, természetes volt, hogy azonnal indultam segíteni, miközben jeleztem a fiamnak, hogy legkésőbb 20 percen belül itthon vagyok. A gyermekem meg akart lepni, és ki akarta sütni a fasírtot mire haza megyek. Igen ám, de időközben csöngetett egy barátja, az olaj a villanytűzhelyen maradt, és begyulladt. Ettől pedig a lakás. Szaladtak utánam, hogy „tessék hazajönni, mert ég a ház!” Az érzést nem akarom ecsetelni, mindenki el tudja képzelni. Egy gondolatom volt; a fiamnak semmi baja ne legyen! Mikor hazaértem, láttam a kormos falakat, a lyukasra égett tapétát, és a fiamat egészségesen, épen. Elmondta, hogy az ő figyelmetlensége miatt történtek az események. Ránéztem a fiamra, és egy szál pulóverben nekivágtam a decemberi éjszakának. Ki kellett magamból járni az idegességet, és hálát mondtam, amiért nem történt komolyabb baj. Nem éreztem a hideget, sem azt, hogy ömlik a könnyem, csak fej lesütve – saját gondolataimba mélyedve – róttam utamat. Ekkor nekimentem valakinek. Felnéztem, egy magas fiatalember állt velem szemben, arcán kedves mosollyal, és már meg is fogta a két karomat, el ne essek az ütközés hevétől. Majd látva könnyeimet felemelt maga fölé, megpörgetett párszor, majd letett a földre, adott egy gyors csókot, és azt súgta: az élet sokkal szebb annál, hogy könnyekre pazaroljuk az időnket. Légy boldog, és nevess, és adj hálát az életed minden percéért!” …lassan, fütyörészve továbbindult, én pedig csak álltam kábán, majd hazasiettem. Ennek lassan már 15 éve, de mosolyát, hangját még mai napig őrzöm. S, hogy miért is mesélem el mindezt? Mert ez a két találkozás indított el engem a szeretet útján. Legyen ez égi – angyali -, vagy földi üzenet, hozzám eljutott, s hálát adok, hogy így történt. Azóta odafigyelek azokra, akik lesütött fejjel járnak, azokra, akiknek arcán nem villan fel a mosoly ragyogó fénye, azokra, akik magányukba süppedve ülnek egy őszi park fapadján. Egyszóval azokra; akiknek szükségük van az odafigyelésre, egy kedves érintésre, egy jó szóra, egy néma ölelésre, vagy csak egy mosolyra, mely segít könnyedebben megélni a következő percet, a következő lépést. Sok-sok esetet mesélhetnék, de nem teszem.
Te, aki most soraimat olvasod, csak nézz magadba; hány ilyen helyzetet ragadtál meg, s hány mellett mentél el közömbösen, szótlanul. Neked kell tudnod. Sosem késő a szeretet ösvényére térni, és járni azon. Mi végre,- kérdezed?  Én csak a magam válaszát ismerem, mert hiszem, hogy ez mindenkiben más, és más.
Tudom, hogy nem tudsz minden könnyet letörölni, minden fájdalmat örömmé varázsolni, és nem tehetsz csodákat. Senki sem kér erre. Ám ha életutadat keresztezi egy rászoruló lélek, és van benned hit és erő, akkor adj a szeretetedből önzetlenül. Furcsa dolog a szív. Hús, erek és izmok világa. …mégis mennyi mindennek van hely odabent. A Földnek, melyre születtünk, a pillanatok szépségének, a természet ezernyi csodájának, a gyermekek mosolyának, a szerelem lángjának, a fájdalom keservének és könnyeinek, a kínok jajszavának. Miért ne lehetne egy külön terme az önzetlen szeretetnek is?

              Mindenkinek meg van a maga keresztje, és életútján bizony a sajátját érzi a legnehezebbnek, hisz annak súlya nyomja vállait. Az enyém is nehéz. Ám mióta megtanultam odafordulni mások felé, észrevenni a másikban az embert, elültetni a szeretet apró virág-magjait a szívekben, azóta ebből a nekem szánt keresztből, mintha kihúzkodták volna a vasszögeket. Lépteim könnyedebbé, szívem befogadóvá, lelkem szárnyalóvá vált. Ha meg van bennünk a hit és az akarat, és a lélek igénye arra, hogy ezt megtanuljuk, és egyre többen leszünk, akkor szeretetünk által változhat a világ. Ha elszántad magad, akkor gyere velem, s hozz magaddal másokat is! Taníts szeretni! Elég széles ez az ösvény, a világmindenség is elférhetne rajta.

Rovatok: 
Irodalom