Mára már kerítés fut körbe rajta,
Az őrző kaput zárja nagy lakatja.
Csendes a nádas, vadkacsa látogatja,
Hattyú száll le amott, sima víz ringatja.
Külföldié lett, idegené a halastó, s hala,
Magyar hobbiból sem látogathatja.
Így van ma már, megvehető minden,
Hozhatja pénzét a sok idegen.
Így hát szegény magyar, pihenjen máshol,
Óriás lakat őriz itt mindent közel és távol.
Hal az bőven van, természet adja,
Nagyokat ugrik, hisz senki ki nem fogja.
Levegőt pipál, ficánkol örömében,
Elmerül aztán a víz gyűrűjében.
Te meg magyar horgász kívülről csodálod,
Nem fogsz itt többet halat, üres marad hálód.
Így lesz a földdel is, majd jól bekerítik,
Se be, se ki, nem jut a magyarnak hely itt.
Nézheted földed, amit ellicitáltak,
Lakat mögött őrzik az ősi magyar várat.
Sóvárogni még szabad, mit veszítettünk,
Nem vigyáztunk értékeinkre, míg veszekedtünk.
Kerítés mögött a hal, idegen halássza,
Elterelve a folyó, más vigyázza!
Mi meg csak megyünk szolgaként a nagy világba,
Talán jut még csont, hús helyett a család fazekába.
Mert szabad volt régen itt minden, hal, s vad, jó falat,
De elengedtük veszni a gazdagságunkat!
Felébredni még talán nem késő, ha egymásra figyeltek!
Ne engedjétek kiárusítani őseink által megszerzett földeket!
Mert, ha nem vigyázunk az országra, éhen is halhatunk!
Elfogy alólunk földünk, tavunk, folyónk, otthonunk!
Nagy a világ, s mi földönfutók maradunk!
2014.06.03.Mosonmagyaróvár.