Olvasóim már bizonyára unják, hogy mindig találkozok valakivel. Találkoztam már a Mikulással, tavasszal és még ki tudja kivel nem. De ma délelőtt tényleg Leninnel találkoztam. Nem tudom, mit keresett Kaposváron? Mi vezette városunkba?

Az egyik bevásárló központ pénztárában, amikor beálltak a sorba előttem volt Lenin.

Eleinte fel sem tűnt. Miért is tűnt volna fel? Akkor még csak a háttal állt nekem. Amikor valamiért megfordult, mindjárt szemet szúrt, hogy ezt az embert már láttam valahol.

Még csak letagadni sem tudta volna, hogy nem ő Lenin. Először is a fején volt a jellegzetes sültös sapkája, apró, közelülő gombszemek, és kecskeszakáll bajusszal. Ugye mennyire ismerős kép?

Megdermedve néztem, hogy a sorban előttem áll Lenin és éppen fizetni készül. Valami technikai gond volt a pénztárgéppel. Megállt a sor. A pénztárosnő szerelt, talán még segítséget is kért telefonon. Sokáig álltunk ott várva, hogy elháruljon a hiba. Közben Lenin megfordult és éreztem, beszélgetni szeretne. Vajon miről?

– Fura egy világ – mondta kissé epésen. – Bezzeg a mi időnkben.

Nem tudtam mire gondol? Mit akar ezzel mondani. Vártam, és ahogyan gondoltam az egykor istenként imádott ember szájából megeredt a szavak folyama.

– Ezt akartátok? Külföldi multik, csillogás, aprópénzre váltott jólét. A szabadság, egyenlőség, amit ígértem azt eldobtátok. Ideológiát, eszmét adtam, hogy majd egyesülve a világ proletárjaival egy új, szebb, igazabb világot hozzunk létre. De nektek ez nem kellett. Taváris konyec – mondtátok, és mit kaptatok Brüsszelt más tavárisikkal. Ez most jó? Nevetnem kell. Megint mindent úgy mondanak meg nektek. Megrágva szájatokba adva, mint egy tehetetlen gondnokolt embernek. Ez a ti nagy rendszerváltástok. Tudom, tudom sokan közületek visszasírja Kádárt. Szegény fejetlen Jánosom Kádárom, mivé lett szépséges szocializmust építő országod. 56-ban kevés embert lövettél agyon. Többet kellett volna. Ezreket, százezreket a többit meg vinni málenki robotra. Lett volna, akkor itt rend. Nem mertetek volna nyugati szabadságról ábrándozni. Behúztátok volna fületek, farkatok és mint kisegér reszkettetek volna a villámgyorsan felhúzott, rideg panelházaitokban, elkábítva magatokat, hogy a Párt gondoskodik rólatok, sőt még gondolkodik is helyettetek. Nektek nem kell semmit tenni, csak hűen követni a Párt utasításait.

Azt hiszitek kibújtatok a hurokból? Brüsszelben is mi vagyunk ott. Ugye még nem felejtettétek el panelházak helyett olcsó kölcsönöket ígértünk. Tessék most fizethetitek! Ja, aki nem tudja, mert munkanélküli, az menjen a híd alá. Takarodó ki a házadból! Itt minden a miénk. Nektek kuss! Ha pofáztok, akkor még a szátokat is beverjük. Jobb, ha tudjátok, Brüsszelben mi nagyon erősek vagyunk. Lenin élt. Lenin él és Lenin élni fog. Ezt jól véssétek agyatokba. Nem jó kikezdeni velünk….

– Tessék, lehet fizetni! – mondta a pénztárosnő, és a sor lassan újból elindult.

Lenin megfordult, és kosarából a szalagra helyezte a tíz deka parizert és kettő fonnyadt zsemlét.