Amikor iskolába mentünk mindig megálltunk a ház előtt és megcsodáltuk a hatalmas fekete kutyát. Nagyon szép volt, a fehér folttal a nyakán!  Ritkán ugatott. Bobi nagyon okos volt. Sok mindenre be lett tanítva.
   A szomszédban egy csemege üzlet működött.. Takácsék Bobi nyakába tettek egy kosarat, benne a cédula és a pénz. Mi gyerekek sokszor láttuk, ahogy bemegy a boltba. A két mellső lábát feltette a pultra és várta, hogy beleteszik az árut a kosárba.
   Történt egyszer, hogy sokan voltak az üzletben. Bobi bement, de csak az ajtóban álldogált, mert nem tudott továbbmenni. Kettőt vakkantott és az emberek úgy megijedtek Bobi hangjától, hogy szinte szétrebbentek, úgyhogy azonnal volt helye a pulthoz menni! 
   Minden nap vittünk egy kis kenyeret, vagy ami maradt a tízóraiból. A város Bobija volt, mindenki szerette. Gazdáik a hat órakor érkező vonattal jöttek haza és Bobi kiment az állomásra, ott várta őket. Boldog volt amikor meglátta a gazdit, hogy együtt lesz a családdal.
   Egy idő után észrevettük, hogy Bobi az utcán csavarog. Megtudtuk, hogy Takácsék elköltöztek Pestre és a kutyát nem vitték magukkal. Gondoltuk, hogy bérházba költöztek, vagy olyan helyre, ahova nem lehet kutyát vinni. Közel volt a rendőrőrs, a rendőrök is adtak enni a szegény kutyusnak.
Bobi szorgalmasan járt le az állomásra, ott ült és nagyon szomorú volt, hogy nem jönnek a gazdiék. Egy idő után már nem fogadta el az ételt, lesoványodott. Már később alig volt jártányi ereje, hogy ne szenvedjen tovább, állítólag a rendőrök agyonlőtték, legalább is ez a hír járta.
Mi, gyerekek megsirattuk, és aki ismerte, mindenki nagyon sajnálta. Senki nem gondolta, hogy így végzi a város kedvenc kutyája.

Nyírbogdány, 2017. május 12.