Volt csupa-fény, boldog öröklét –
köd fala rejti a bestia álmot.
Rázza feléd minden az öklét,
nem szabad újra az útra találnod!

Tűnt mosolyát kutogatja reményed,
nincstelenül hull a porába,
unt komoly átkod, a szittya kevélyet
szüntelenül fojtsd a pohárba!

Gyermeki láng: férfikor átka.
Körben az úton a szél muzsikál,
szárba szökik kertben a fácska,
nyár felé sárgul a májusi táj.

S hirtelen rád tör a kérdés:
hol enyész benned a krisztusi láz,
mért nevel férget a kertész,
s mért atomsiló a tejúti ház?

Hova futnak a fények a múltba,
hova lett az a szárnysuhogás?
Sokasodnak a tények a sutba’,
kova lett az az ősi kovács…

Jönnek az úton új álmodozók,
adj nekik részt a napodból:
körben vagy, úgy fordulj: áldjon a csók
két ima közt ajakadról!

1985. április 15. Cs.T.