A tölgyek alatt vágyott megpihenni szépen,
S hogy koporsóját falevél borítsa be,
Midőn ősz élete vált zord hideg télre,
S hogy nyűtt életét tölgy-fejfája írja le.
A tölgyek alatt még vissza-visszanézett,
S mit előtte látott már csöndesebb világ.
Kezében toll, papír, s mit lelkében érzett
Megnyugvás volt… egy életért hát ennyi járt…
A tölgyek alatt még gyermek tudott lenni,
Fák hegyére hágó szertelen kisfiú.
Ábránd volt ez csupán, nem hagyva feledni
Testének kínja, s lelkében ezernyi bú.
S papírra vetette egy élet fájdalmát;
Tán vágyva még, csupán egy percre, hogy szálljon,
Feledve nyűgjeit, feledve ősz haját…
Már nem tudott… rabmadár volt… szegett szárnyon.
Rácz Endre ©
2018. 02. 26. Szerep