Mikor ott vagyok a dombon, magasan a tó felett.
A látvánnyal betelni nem lehet.

Közepén úsznak csapatban vadkacsák,
a nádason szarvasok törnek át.

Messze látni a tájat, örökre itt maradni
érzek ilyenkor vágyat.

Már novemberre jár, mégis meleg a napsugár.
Lombtalanok már a fák, elhordta a szél a szép őszi ruhát.

Megbarnult a gyékény s a nád, elhagyta mindenki otthonát.
Elköltözött a sok vándor, ki tudja merre jár,
új otthonra leltek, ott, hol nem zúzmarás a határ.

A nád bugájával játszik a szél,
nyári emlékekről mesél.
Akkor nyüzsgött sok madártól a tó,
most vize csendes, oly megnyugtató.

Van, ki még itt maradt,
s hűségesen mint én, várja a tavaszt.
Fagyosak már a reggelek,
a fűben rókagyerek nem hempereg.
Beszívom a novemberi szellő illatát,
s várlak vissza titeket, sok jóbarát.

TM