Lisztet szitált éjjel az ég a földre,
s benne tócsák, foltok és lábnyomok.
Reggelre fehér lett a város,
de néhol a templomtornyok maradtak kopaszok.
A betonházak hideg kőfalai mereven néznek,
közöttük emberek, mind valahova mennek.

Tél van, alszik a zöld. A tavasz is még álmodik.
Szürke ruhában ballag január, ködöt cipel vállain.
Magányosan állnak járdák mellett az öreg törzsek,
előttük félig elszívott cigarettavégek.
A szél csípősen mar, sapka alá bújnak a fejek,
S mindenféle színben integetnek a hideg kezek.

Az idő lassan telik, szomorúan ketyeg az óra.
- "Mennyi szív éhezik egy mosollyal teli szóra!"
Lámpafények villognak amott a sarkon...
Regényt olvasva ül egy haj nélküli férfi a buszon.
Az eget nézem, mely egyhangú öltözetben áll, s
homályos, fénytelen szemüvegét, nem tudni, mikor törli át a nyár.

Budaörs, 2025. január 20.

TM