Január közepén kopog a fagyos tél,
Dermesztő a hideg, elpihent a szél.
Szikrázón süt a nap, s csillogón deres
Ablakon át is csalogat a táj, oly kies…
Faágakon, fűszálon, bokron, kerítésen,
Gyémántkristály ragyog kinn, mesésen.
Mesebeli minden, csillogva pihen a vidék.
Ily mesésnek nem láttam soha még…
Ragyog képzeletem, a hideg sem bánt.
Derűs a lelkem -, tegnap még úgy fájt-.
Fájtak a világban a bajok, borús gondolatok
Jártak agyamban, s úgy tűnt, lerázhatatlanok.
Midőn szikrázón ragyog felettem az ég,
A fény felvillan bensőmben, s a remény!
A fény elűzi a sötétséget a világban is.
Ha borúra jön a derű, szépül az élet is!
Madár trilláz, mi sétálunk a ropogó havon,
Rigó felel valahol rá a fák hegyéről -, hallom.
Vidámak fenn a gerlicék is rajokba röpülve.
Nyírbogdány, 2017. január10.