A vén gesztenyefa az udvaron állt. Ágain még rengeteg színes levél pihent, őrizve az ősz szépségét, pedig már egy téli hónap derekán járt  időapó.

   Lassan kezdett sötétedni, szélúrfi utolsó táncát járta az ágak között, pár gyengén kapaszkodó levélkét ledobott vidáman a földre. A gesztenyefa kiegyenesítette  derekát, felnézett az égre, éppen ekkor ébredt öreg barátja, a hold. Milyen sok éve köszöntelek minden este, mosolygott rá a kerek hold. Pihenhetek, minden nyugodt, a vastag törzs odujában a mókuscsalád békésen alszik, a madarak védett helyet kerestek éjszakára. A hegy felől egy ébredő bagoly hangja hallatszott, bizony megéhezett és vacsorázni indult.

   A természet lassan álomba szenderült, a fa lassan becsukta szemét. Hamar álmot látott, amikor fiatal volt, dereka karcsú, lombkoronája büszkén magaslik az ég felé. Bátran dacol viharral, vidáman nevelgeti tavaszi levélkéit, nyáron törölgeti izzadó ágacskáit, télen cipeli a vastag hó súlyát. Gyönyörű álmában egy kedves hang csendül, és tudja, ébrednie kell. Valami történik. Mennyi télen ébredt így! Végre itt van a szépséges jégkirálynő, aki elhozza a téli takarót, és már nem kell fázni, félteni ágait, gyökere mélyen beszívhatja az éltető vizet. Szemét kinyitotta, öreg szíve nagyot dobbant ennyi szépség láttán. A táj hófehér volt. A hópelyhek táncoltak, kergetőztek, a faleveleken megpihentek. Bár a levelek először tiltakoztak, de ők is belementek a vidám hancúrozásba. Régen nem látott a fa ekkora havat. Nagyon hálás volt, hogy ezt a napot is megélhette. A finom takaró alatt újra elálmosodott, békés mosollyal folytatta álmát.

   Reggel hangos kacagásra, gyerekzsivajra ébredt. Hócsata folyt, pár hógolyó eltalálta, de ez annyira jó érzéssel töltötte el. Pár éve a birtokon gyerekek élnek, látja őket mindennap, velük érez, ha elesnek, velük örül, amikor sikerül felmászni a mászóka tetejére. A hóembert a törzsének támasztják, büszkén nézik, milyen jól sikerült, és egy kedves hívásra a házba szaladnak. Egy kisfiú marad le, aki hideg kis kezével megsimítja a fa kérges törzsét. Milyen jó, hogy itt vagy, és most már nem leszel éjjel sem egyedül. Ezt suttogja a fiú, és csillogó szemmel beszalad a melegbe.

   Az öreg fa tudja, ezekért a pillanatokért érdemes kiegyenesítenie elfáradt derekát.

TM