Szonett 107.

Ezt a versemet Gyöngyösi Zsuzsannának ajánlom egy csodálatos tettéért, egy engem ért váratlan meglepetésért, melytől a feleségem örömében sirva fakadt. Köszönjük kedves Zsuzsa!

A jelennél bensőségesebb a múlt
már nekem, akár az a régi szüret,
érzem még most is duzzadt szőlőszemed,
mikor bársony kezed a vállamra hullt.

Mert merényletemtől nem lettél feldúlt,
illat-veríték gyöngyözte testedet,
ó, az a must-ízű száj, édes lehelet,
a seregélyraj is bámulva elcsitult.

A télben, éjben szüretelek folyvást,
de mindig Tevéled, nem kívánok mást,
és együtt szürcsöljük karcos óborom.

A régi képek már ne zaklassanak,
az álmodozás semmi jót nem hozhat,
becsukom ablakom, szíved hallgatom.

2014. 01. 21.