Szemem előtt mosta le a jeges eső
a színehagyott leveleket a fákról
--panaszkodik az ember, az erdő
a levelet tépő idő örök igazáról.
Haraszt párnája takarja az utat,
rejti a léptek s a vadak nyomát.
Múltba zárja az őszi hangulat
a csendbe mélyült avar illatát.
Jósló december keze simít s a szél
bukfencet vetve rohan a tél előtt,
gallyakra ül reggelenként a dér--
de még kineveti őt a virgonc délelőtt.
Szürke sörényét rázza egyre jobban
a felhők közt nyihogó tél vadlova,
alatta a föld szíve félve megdobban,
ahogy csattog az idő jeges ostora.
