Gyuszi egyedül élt a szüleitől örökölt házban, a maga módján igyekezett is rendben tartani. Kertjében zöldségek, gyümölcsfák, és az ablakokban, ahogy anyjától megszokta, muskátlik virítottak.
   Senki nem talált semmi kivetnivalót nála, a női kéz azonban hiányzott, a kor lassan kezdte homlokára húzni apró ráncait. Mondhatjuk azt is, hogy boldogan leélte volna így életét, de a szomszéd fiú asszonyt hozott a házhoz, Pannikát.
   Csendes, jóravaló lányt, aki az esküvőtől fogva reggeltől estig csak dolgozott. Főzött, sütött, mert az illatok átsompolyogtak a kerten, Gyuszi orrát birizgálták, és gyomrát munkára fogták.
   Látta, amint kapál, gyomlál, öntözi a veteményest, de azt is látta, hogy egyre szomorúbb, és néha kék-zöld az arca, karja. Hallotta, ahogy nyikordul náluk a kapu, Sanyi kiabálva hívja Pannikát, az pedig szalad is. Hallotta a sikoltásokat is, ilyenkor vállára vette kapáját, és elindult a szőlőhegyre. Kapálta a szinte nem is létező gazt, a pince hűvösében hűtötte forrongó gondolatait.
   Teltek a hosszú hónapok, a tél nehezen adta magát, de mégis kitavaszodott, és Pannika újra veteményezett. Sápadtan, soványan, foltokkal tele. Egyszer aztán Gyuszi nem bírta tovább, hallotta a részeg ordítozást, a sikítást, és átlépett a kerítésen.
   Pannika a földön feküdt eszméletlen, a vadállat pedig rugdosta, ahol érte. Hátulról megfogta a vállát, elrántotta onnét, az elesett, ő pedig kicsit odébb húzta, felemelte fejét, és a lépcső éléhez csapta. Ránézett Pannikára, aki még mindig eszméletlenül feküdt, sarkon fordult, és visszalépett a kerítésen. Fogta a kapáját, és estig irtotta a nem létező gazt.
   Másnap a szomszédok mesélték neki, hogy Pannikát meg az urát a postás találta meg, szerencséje volt. Az ura összeverte, de aztán részegségében elesett és a lépcső éle szétcsapta a fejét. Még sajnálták is, mert azért jó ember volt, csak ha ivott, akkor vadult meg.
   Pannika felgyógyult, teltek a hónapok, szépen fejlődtek a vetemények. A gyászév leteltével Gyuszi elbontotta a két portát elválasztó kerítést, csendes esküvőt tartottak. Soha nem mondta el feleségének, hogy mi történt. Pannika viszont soha nem mondta el, hogy látott egy széles vállat az ajtónyílásban, mielőtt teljesen elveszítette eszméletét. Minek is kellett volna, hiszen a kis Gyuszika már ott kúszott-mászott, és Pannika is készülődött megismerni a világot. A lépcső pedig szőnyeggel borítva megőrizte titkát.

TM