A régmúlt növekszik
az idő egyre - egyre fogy,
semmire sem vágyók lépte
nagyon lassú a térd rogy.

Lépcsőktől nehéz a lábad
a pince mélye egyre hív,
nem kell a korsó – félre
majd lopóból mélyet szív.

Ajándéka mely a hegynek
egy pincébe rejti kincseit,
jókedvre vagy búra adja
a hordó ereszti kincseit.

Italodat mi megmaradt
muslincák hada lepi el,
gyertyaviasz az asztalon
későre jár ocsúdjál fel.

Elfáradt emberek szomjazók
a borban meg merítkeztek,
kiknek teste adta az erőt
a táncra már nem éhesek.

Szól a lány - figyeld táncom
egyenként dobom le ruhám,
gyertyafényben a kéj villan
földre hull az utolsó pohár.

Varga István.Barcs.2016.