1956.október 23. emlékére

Ott állt a téren. Dermedt tekintete,
a visszatükröződés. Járom cipeléstől
ordít a nép: dönteni kell! Terror emlék!
A szobor ledőlt. Mint hiénák a vadra,
darabolták az alkotást. Elindult a nép,
hogy újra levehesse a szörnyű igáját.

Így kezdődött, 1956. október 23.

Aztán a maradék terminátor lett, szétfolyt
mint a higany, hogy csöndben teste
átfolyjon, a boldogan táncolt zárt népujjakon.

Mindennap azóta is egyre-egyre,
láthatatlanul is kúszik mindenhova,
az árulók zsebeibe, jegyzékekből,
jegyzékekbe, tankok dübörgéseibe,
gyilkolás örömébe. Elkezdődött
egy új korszak, a vádolnak és
akasztanak Jött egy új Haynau,
s megtört a nép. A bélelt iga
újra felkerült, mintha nem lett volt elég.

Bomlani készült a világ is.
Árulták az országunkat. Vádalku lett
apró és nagy, s a sok hazugságban
megszületett Őszödön az új Haynau.
Becsapták a népet s újra elárulták,
és nevetve vállalták a „böszmeséget”
s azt is, hogy „el kurták”.

1956. október 23-óta két emberöltő is
felnőtt volna becsületben, nem felejtve,
hogy mi történt akkor ott Budapesten.
De a két Haynau, egyikből a másik megszületett
kényszerítve a felejtést, s kétfelé osztotta a népet.
Ha kellett lövetett, lövette a népet,
Mint ötvenhatban az ávósok, alattomban.

Vajon a népünket érdekli e,
Hogy a Kárpátok nagy medencéje
Megmaradjon magyar szónak
S ne hajlongjunk új szobornak