Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Szeretet Pályázat

Marika Lovász
Marika Lovász képe
 
Korinthus I/13
“Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három közül pedig legnagyobb a szeretet”

     
      Abban az évben végre megvették szüleim a hálószoba bútort, amire a mama éveken át spórolt. Mi gyerekek kellő távolságból nézhettük, és csak kivételes esetben mehettünk be napközben abba a szobába, ahol a bútor díszlett. Legszebb darabja számunkra a csodálatos hármas tagozatú toalett tükör volt. Ha belenéztünk, nemcsak magunkat láttuk benne, de a szoba minden részét is.
      A karácsonyi nagytakarítás előtt a mama parancsba adta - ő kérni nem szokott bennünket - pucoljam meg a tükröt. Említettem már, hogy kivételezett velem, amikor megtanított ablak, lámpaüveg, légyfogó üveg és a tükör speciális megtisztítására. Örömmel tettem, mert ez megtiszteltetés is volt a többiek előtt, éreztem személyem fontosságát.
      Nagy buzgalmamban megfeledkeztem a szobaajtó becsukásáról. Két öcsém éppen civakodott a konyhában valamin, és mert a nagyobbik nem akarta a kicsinek odaadni a veszekedés tárgyát, futtában berontott a szobába. A kisebbik nem mert belépni, mert eszébe jutott a tiltás, viszont a kezében lévő kukoricacsutkát utána dobta. A csutka a toalett tükörben landolt, olyan szerencsétlenül ütve meg a tükör felületét, hogy az a gomb takarta rögzítésnél azonnal megrepedt.
Amikor a mama meglátta sírva fakadt! - Azért dolgozott ő annyit, hogy mi  egy perc alatt tönkretegyünk mindent?
      És nagy elkeseredettségében kimondta a verdiktet: büntetésből nem lesz karácsonyotok! Nem hoz a Jézuska karácsonyfát. Ilyen rossz gyerekeket még ő sem szeret.

      Kétségbeestünk, mert nálunk a karácsonyfa volt az ajándék, a rajta lévő sztaniolpapírba csomagolt konzum szaloncukorkákkal, a magunk készítette , pattogatott kukoricából fűzött girlanddal, az ezüst papírba csomagolt diókkal, amibe kis tex szeget ütöttünk, hogy a fára fel tudjuk akasztani. Hópihéket apró vatta csomókból varázsoltunk rá.
      Egy egész hétig rettegtünk, és igyekeztünk a legeslegjobbak lenni. A legkisebb öcsénket pedig minden nap ösztökéltük, kérje meg a mamát a bocsánatra. Ne büntessen mindnyájunkat ő miatta.
      Hiába minden, a mama hajthatatlan maradt. Rosszalkodásunkat , egészen a szentestei napig bírta haragjával. Huszonnegyedikén délfelé a legélelmesebb bátyámat behívta a szobába, és mi csak Hinni mertük, hogy most bízza meg a karácsonyfa beszerzésével, amit mi soha nem hívtunk fenyőfának.
      Ez időtájt nálunk már három órakor besötétedett, de mégsem tudott olyan sötét lenni, hogy ne lássuk: bátyánk jön az erdő felől egy vászonzsákot húzva maga után. Felcsillant bennünk a Remény! - hátha lesz Jézuskánk!

      Sok gyermekes, nagycsalád voltunk. Akkoriban azt hittük szegének vagyunk. Ma pontosan tudom: dehogyis voltunk azok. Igaz, csak egy új ruhánk volt, de volt. Soha nem éheztünk, mindig volt mit ennünk és ünnepeken a mi asztalunkra is odakerült a legfinomabb kalács és a foszlós kuglóf. És volt karácsonyfánk is tele mindenféle finomsággal.

      Szüleink mindent eltűrő, mindent megbocsájtó szeretetét, szigorúságuk ellenére sem nélkülöztük. A legeslegfontosabb lelki ajándékot megkaptuk tőlük!
       A Szeretetet....

 
 
Rovatok: 
Irodalom