Bezárul körötted lassan a kör,
hiába vagy tölgy, ki viharban áll,
legyél profi, vagy akár amatőr,
ha szeretsz, már a szívedben a tőr,
bár volnál a réten árva fűszál.

Lelked nyitott, feltárod mellkasod,
sorsod végleg megpecsételtetett,
peregnek benned aggódó dobok,
eredben a vér másokért zubog,
és torkod szorítja a szeretet.

Mert jönnek a fájó veszteségek,
kihűlnek csókok, tűnnek mosolyok,
csalódás, magány csontodig éget,
melynek csak a halál vet majd véget,
amikor a semmi majd kézen fog.

Magad maradsz, de közéjük mennél
pár odavetett, gyógyító szóért,
nincs hálátlanabb lény az embernél,
és kívánod, csak egyedül lennél,
tépnéd magadból, mi még benned élt.

Kit az élet szeretetben nevelt,
egy pillanatban mindent veszíthet,
még a kérges, kemény szív sem felejt,
bánatod messze végtelenbe lejt,
és őrzöl egy fekete hajtincset.

2014. febr. 22.