Tavasz volt.  A kertünk közepében állt egy hatalmas, terebélyes szép gyümölcsfa.Ennek a fának, gyönyörű, erős ágain zöld levelek virultak,a levelek között csodálatosan fejlődő bimbók, imitt, amott kinyílt virágokkal. Amikor elmúlt a virágzás ideje, jött a nyár, elkezdtek kifejlődni a gyümölcsök.Mindenki nagyon várta, mikor érnek, és lehet megkóstolni a csábítóan szép,és ízletesnek tűnő gyümölcsöket.Ezt a gyümölcsöt, ha megkóstolod, megízleled, és ízlett, vágysz egy újabbat,és újabbat leszakítani.Ennek a fának, van egy vezér ága, ami ha nem haladna az ég felé, a többi ág sem fejlődött volna olyan szépen.  Ez az ág, képezi a fa gerincét, ebből nőttek ki az oldalágak, és a többi kisebb ág.Így képzelem el, a Magyarerő Barátokat. Mint a fa ágain csücsülő szép, és érett gyümölcsöket.Nem szeretnék senkit sem kiemelni, hiszen mindenki egyformán fontos és értékes! Nélkülük a fa is elszáradna, ágak és levelek nélkül nem lenne benne élet! Ezért, hogy az életet felpezsdítsük, tápláljuk a fa gyökerét, hogy még jobban terebélyesedjen, és még több ízletes gyümölcsöt teremjen! Ezért kell, hogy együtt menjünk a Fához! Ne hanyagoljuk el az ágain lévő bimbókat, virágokat, a Fa gondozását, hogy megízlelhessük az érett, finom gyümölcsöket!

Kedves Barátok!
Szeretettel gondolok Rátok! Hálás vagyok Istennek a Vezérágért, az ágakért, levelekért, bimbókért, virágokért, és az érett gyümölcsökért, Értetek…!
Fogadjátok szeretettel mindnyájan e kis csokrot, mely összefogja az elhajló ágakat is!