Egy kis érzemi matematika, fogadjátok szeretettel.

Éjjel felijedtem, ágy szélére ültem,
gondolataimban mélyen elmerültem.
Csendben szemlélődtem töprengtem tűnődve,
úgy botlottam bele mint egy kemény kőbe,
Édes borzongással kezdtem álmodozni,
drága kis tündérkém rólad áradozni.
Ám gyötörni kezdett a bénító kétség,
de úrrá lett rajta, mámorító szépség!

Kis ezüst csengettyűm csilingeld el nekem,
Mennynek dallamára ringass el kebleden
Lobogjon tüzedtől éledjen a lángja,
ragyogjon orcádon negédesség bája.
Földi halandónak tán a legnagyobb becs,
égiektől rendelt áldott pártfogolt kegy.
Delejes ikonod mély titkok alanya,
lelked visszfényének szikrázó aranya.

Bíbor bársonyától árnyalt finom tónus,
benne magasztosult emelkedett trónus.
Hozzád mérten létem koldus követője
csodálataimnak felkent Istennője!
Szférák zenéjeként sodorj andalítva,
hangod mikor susog gyönyörkaput nyitja.
Szinte égig emel hajlik félkör ívben,
szivárvány boltozat lesz millió színben.

Mosolyod simogat legyezgeti arcom,
könnyekkel rovom le reám szabott sarcom
Boldogan fizetem nem törődve ezzel,
hiszen oly adósság, egy életben egyszer!
Fennkölt gazdagsága egekig magaslik,
még zenitre kúszva megáll s lehanyatlik
Majd aláhull, zuhan, délibábbá válva,
léted bús mátrixát többé nem találva.

Imádni lélekből, szemekkel csodálni
Mikor feljön a hold, izgatottan várni!
Van egy kínzó kétely, mélyen a szívekben,
vajon mi kell ahhoz, hogy egy bátor tetten,
Mennyországba szállva ketten szövetkezve
Angyalok közt kéz a kézben, s ölelkezve!
Csak ne lenne híja csekélyke különbség
melyre rátalálni, lenne az üdvösség!

Merengve kalkulálsz, szorozgatsz, összeadsz,
Osztod az oszthatót, kivonod önmagad,
Majd helyettesíted, ikszel ipszilonnal,
hamis az eredmény minden alkalommal.
Miközben ki leszel? Magad nézed lesben!
Aki ismeretlen lett az egyenletben!
Érzelmi lidércként űz a tematika,
válaszként bukottá vál a számmisztika!

Megoldás sikerét nem találod benne,
szabályokat rúgsz fel! Vajon mi is lenne?
Még fogalmazgatod szépen, szabatosan,
úgy hiszed számolhatsz lazán, alaposan!
Egyenlőség jelet illesztve végére,
ám jókora kudarc térít ismét észre.
Akkor nyomban rájössz, nem hazárdírozhatsz,
Elvesztenéd s ebbe biztos bele roskadsz!

Próbálkozol százszor, még most is banális,
nem hiszed el pedig így racionális.
Csalódásod hatványozza a félelem,
gyököt von belőle, tört szám lesz végtelen!
Fogad csikorgatod, vért izzadsz, s mormolod,
az egész számegyenest, origót kárhozod!
Leegyszerűsítesz, mily célravezető,
szeretsz, viszont szeret, a közös nevező.