Új nap virrad

Ha majd új nap virrad álmodásom után,
kitárom ablakom, majd ott állok némán,
elém ahogy tárul ez a csodás látvány,
ez a gyönyörű természeti mutatvány.

Látom ahogy a kerti kisajtó kinyílik,
mosolyogva jössz mögötted virág nyílik,
szemeimet dörzsölöm, ez csupán álmodás,
rajtam van még az átélt éjszakai varázs.

Surrog formás lábad, a sóderrel hint úton,
én meg azt hiszem mily szépet álmodom,
nem hittem, hogy ígéreted így lesz majd teljes,
még karomba zárhatlak gyönyörű kedves.

Forró csókodtól szívem hevesen zakatol,
míg szemem  könnyezik a tűző Naptól,
mély dekoltázsod kebleidnek tárt ablaka,
reggeli szellő belekap loknis hajadba.

Ó te drága, örök álmodott szerelmem,
ki oly visszatérő vagy éjszakai csendben,
most ezen szavakkal láncollak magamhoz,
nyújtsad te is kezed szerelmes tavaszhoz.

Gyorsan futó gondolattal ide értél,
emlékekről boldogan mesélni kezdtél,
bársonyos kezedet nyakam köré fontad,
így majd szerelmes testünk egymásba olvad.

Majd sok-sok évszázad is el telt azóta,
nőtt egy fa, szerelmesek pihentek alatta,
lombjai elsusogtak egy régi történetet,
ajkukra tapasztotta az örök ígéretet.

          FORRÓ VÁGYAK

Orkánszerű szél tombol, a felhők is keresztbe állnak,
hol itt a szerelmes tavasz, hol vannak a vágyak,
ágyad melegébe tart karjaid forró ölelése,
tested illatozó, tüzes láva tör belőle.

Csókod mint szirup, ajkadhoz tapasztja ajkamat,
mindennap kenyérre kenném, ezen szerelmes vágyakat,
combjaid bársonyán, fakad életnek bölcsője,
arányos szép testednek, lennék örök szeretője.

Hosszú szempilláid csiklandozzák, csók közben arcomat,
így fokozzák egyre, felfokozott vágyaimat,
mint hullámzó vizeknek, úgy érzem tested ringatását,
orkán elfojtja, hangodnak öröm ujjongását.

Kebled körtéi mint művészi alkotások,
kipattanó bimbók között törnek meg az álmok,
selymes rózsaszirom bőrödnek érintése,
belevesztem a mosolyod aranyos gödrébe.

Ó te drága nőm, örökre magamba zárnálak,
soha senkinek az életben téged ki nem adnálak,
kívánság ha volna, mely mindig úgy teljesülne,
hogy egymás karjai közt, érnénk a csodás végtelenbe.

     SZERELMEM TE VAGY TAVASZOM

Cafranggá tépett fellegekben,
veszik az álmodott képzelet,
szerelmes tavaszra úgy vágytam,
helyette jött mi ellenkezett.

Így álltam ott üres karokkal,
szívemet tépő hideg karmokkal,
éltető melegségre vágytam,
ott hagytál dermesztő valóságban.

Pedig csókoltam volna kezedet,
igaz nem hallottam lépteidet,
de hozzám jöttél át a hídon,
egy értelmetlen szakadékon.

Mely közöttünk ma is ott tátong,
veszni hagytunk akkor minden álmunk,
de béklyókkal futni nem tudok,
hiszen a Dráva ott fút alattunk.

Augusztus volt pompázott a nyár,
tudtam rózsakert zenével vár,
sötét utcán csókra símúlt ajkunk,
jövőtől félve elfutottunk.

Azon tavasszal megírtam levelem,
katonaként akkor már leszereltem,
nyelvezetünk más, szívünk egymásért dobogott,
rohantál leküzdöttél határt árkot bokrot.

Te voltál az első nő ki ezt értem tette,
nem volt folytatása, életem nagy bűntette,
erre nincs feloldozás, hát így bűnhődök,
kit kalickába zártak rács nélküli börtönök.

Jött egy új tavasz, majd szívfájdító levél,
mikor én leszek boldog te is akkor legyél,
azóta úgy élek mint cirkuszi vándor, 
hol ott, hol itt épült fel, egy kicsi sátor.

Tőrt döftek szívembe, kinek higgyek újra,
talán eljön szerelmes tavasznak varázslója,
híd mint kapocs ott feszül nagy folyó felett,
de többé nem jön rajta át szerelmes üzenet.

Szerelmes tavasz most új ruháját varja,
levelét zöld gyümölcsét hidegtől takarja,
szerelmes tavaszom szinte már didereg,
vadgerlék sem dalolnak, minden fagyott hideg.

Barcs-2019.05.06.