Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Graholy Zoé
  főszerkesztő-helyettes
Soltész Irén
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Szerelmes a fiam

János
János képe

     Már 10 perce várakozom a megállóban, hogy jöjjön az a fránya busz, de megint késik. Nem bosszantó? Az ember keményen ledolgozza a napi 8-9 óráját, alig várja, hogy hazaérjen a családjához, pihenjen. Nem tud, mert a busz nem jön, az Istennek sem! Arra is volt már példa, hogy a járat kimaradt. Amint így mérgelődöm, valaki vállamra teszi a kezét. Megfordulok: a szomszédom. - Te is a buszra vársz? – kérdezi. - Nem, helikopterre! – válaszolom, ingerülten.
Nem elég, hogy már fél órája várakozom, még ő is ilyen hülyeséget kérdez.
– Persze, hogy a buszra várok, ráadásul még a fejem is megfájdult.
– Menjünk gyalog! – javasolja. – Jó, menjünk, legalább kiszellőztetem a fejem, egy kis séta még használ is. – Elindulunk. S valóban pár perc múlva jobban érzem magam, kezd elmúlni a fejfájásom. Megyünk szótlanul egymás mellett és észreveszem, hogy az én szomszédom a szeme sarkából figyel engem. Látszik rajta, mondani szeretne valamit.
    Te jó Isten! Mit akarhat ez tőlem? Miért nézeget állandóan? Félrecsúszott a nyakkendőm, vagy talán megtiszteltek a madarak a buszmegállóban? - Megigazítom a nyakkendőmet, végignézek a ruházatomon, semmi különöset nem veszek észre. Akkor mit fixíroz? Lassan kínossá válik ez az egész. Közben látom, hogy vigyorog a haver. Nem is állom meg szó nélkül, mert még újra felbosszantom magam.
- Mondd, miért nézel állandóan, van rajtam valami szokatlan? No, erre mintha a lottó ötöst nyerte volna meg, felujjong: Végre, hogy megszólaltál! Bevallja, azért javasolta, hogy gyalog menjünk haza, mert beszélni akart velem. Várta, hogy mikor múlik el a rossz kedvem, azért nézegetett, mikor kezdheti el, mondókáját.
- Képzeld, mondja, szerelmes a fiam! – Ezt olyan fülig érő szájjal, bájvigyorral jelenti ki, mintha ő lenne szerelmes. Nem is értem miért van úgy oda?! A fiú egyébként langaléta, nyakigláb, elálló fülekkel, olyan hosszú keze van, mint egy madárijesztőnek. Nem tudja, mit kezdjen velük, pláne, ha zavarba jön. Gondolom milyen, ha ideges lehet. Csak rakosgatja őket egymásra, vagy a másik megoldás, zsebre dugja. Rezsőnek hívják, – nem egy férfias név, lágy, szinte nőies. Ráadásul, még az arca is pattanásos. Szóval, meglehetősen bárgyúnak tűnik, szegénykém. A járása lassú, lomha, mint egy lajháré. Erre szokták mondani, hogy meg lehet menés közben operálni. Bizony nem egy Casanova. Ha találkozom vele, nem köszön ám, csak bólint egyet, mintha megkukult volna. S közben rávigyorog az emberre. Hosszú haja van, mint a csöveseknek. Benőhetett volna már a feje lágya, hiszen 19 éves. Dolgozik, olyan gyere ide-menj oda munkát végez. Nos az én szomszédom, lelkendezve meséli, hogy milyen boldog az egész család. Szinte tátott szájjal hallgatta a fiút, mikor a kislányról beszélt. Még verset is írt hozzá:
Itt a tavasz és a szerelem,
Téged nem látni, csupa gyötrelem.

- Ugye milyen szép vers? – dicsérte agyba-főbe, hogy ilyen csodálatos, meg olyan csodálatos. Ezt a gyermeteg ömlengést meri versnek nevezni, nevetséges. Megáll az ember esze! Még azt mondja, hogy érzi a tavaszt a szobában, ha-ha-ha, kacagnom kell! Szegény kislány, kösse fel a fehérneműt, ha komoly a dolog, és hozzá akar menni a fiúhoz, feleségül. Ő tovább folytatja dicshimnuszt, de hála Istennek hazaértünk, és nem kell tovább hallgatnom a szóáradatot. Mielőtt elválnánk, megkérdezi:
-  Na, mit szólsz hozzá? - Motyogok valami gratuláció félét, s gyorsan elköszönök. Elgondolkodom… egyesek mennyire odáig vannak, ha felnő a gyerek!
Mondanom sem kell, hogy legalább két busz azóta elment, így kb. egy órával később értem haza a megszokott időnél.
     Feleségem már otthon volt, a fiam még nem. Miután leltárba vettem a családot, leültem a fotelba, hogy újságot olvassak, s kipihenjem a napi munka, és a szomszéd által okozott fáradalmakat. Nem tudtam még egy betűt sem olvasni, amikor a feleségem bejött és ragyogó, kipirult arccal mondja:
- Képzeld! Szerelmes a fiúnk! - S elsírta magát. Én is annyira meghatódtam, bevallom, hogy egy kövér könnycsepp kicsordult a szemem sarkából. Istenem, hogy eljárt az idő! 19 éves. Nemrég volt csecsemő, de gyönyörű baba volt! Nem azért, most is egy nagyon jó képű, jó vágású fiú! Csoda, hogy buknak rá a lányok? Szép magas, igaz kicsit vékony, nyúlánk, de majd a katonaságnál megerősödik. Fülei egy kissé elállnak ugyan, de ez szinte érdekessé teszi az arcát, amely egy kicsit pattanásos, de szakállt növesztett, így nem is látszik, s talán a nők szemében is sármosabbnak tűnik. Egy picit hosszú a keze és az ujjai, viszont ez előnyére vált, a zongoratanulásban.
    Olyan drága volt, amikor vendégek jöttek és kérdeztek tőle valamit, kezét egymásra rakva, vagy zsebre dugva, zavartan mosolygott. Egyszóval, stramm fiam van! Barátságos, illendően köszön, illetve kedvesen biccent a fejével, s lágyan rámosolyog az ismerősre. A munkahelyén előfordul, hogy megkérik, menjen el a büfébe egy kis ezért-azért, ugye még kezdő, ő a kollektíva Benjáminja. Járása kimért, megfontolt, egy kicsit mackós mozgása van. Nem is mondtam még, Dezsőnek hívják. Igazi férfinév! Olyan boldog vagyok, mindenkinek el szeretném mondani: Szerelmes a fiam!
     Feleségem még egy kicsit szipogott, majd kedvesen odabújt hozzám, zsebéből elővett egy papírt és azt mondta: több mint fél órán át várt rád a fiú, ő szerette volna elmondani, s megkért, hogy ezt a kétsoros verset olvasd el, nagyon kíváncsi a véleményedre:
Tavasszal virágos a rét,
Mért nem vagy itt, úgy várlak én!

    Fantasztikus! Ebben a kölyökben egy zseni veszett el! Csodálatos ez a vers! Mit vers?! Egy irodalmi alkotás!
Itt érzem a szobában a tavasz illatát,
a napsütést, a rét virágait!
A második sorban utal a szenvedésre, fájdalomra, amikor nem látják egymást, - gyönyörű gondolatok. Az a lány hálát adhat Istennek, - ha a kapcsolatból lesz valami – hogy ilyen családba kerül, mint a miénk.
    Feleségemmel megöleljük, megcsókoljuk egymást, és mindketten szinte egyszerre mondjuk, boldogan, büszkén: A mi fiúnk!
Holnap később jövök haza, megvárom a szomszédot a buszmegállóban, s elújságolom, az örömhírt!

Rovatok: 
Humor