Szonett
Nem számít hányadik

Megbicsaklott az idő, de meg nem áll,
zsíros barázdák, megbúvó vetések
ölelnek, életet rejt alvó méhed,
e barna fonnyadás most csak tetszhalál.

Szépséged elrejti a köd és homály,
emléked, remény bűvkörében élek,
mert így fáradtan is követlek Téged,
lelkem ősz hajadban fénycsíkot talál.

Sorsomnak szelíd, szorgalmas asszonya,
balzsamos illatod csak a köd, pára,
fogadj a szívedbe, tarts meg még engem.

Ez a telem is életben hagy talán,
egemen fénylik majd tavasz, szivárvány,
segítsd megérnem november, szerelmem.

2014. november. 14.