Hópaplanos reggelre ébredek,
kavargó pelyhek kergetőznek,
fogócskáznak serényen,
s nekem kevés a reményem,
hogy utcára menjek.

Pedig útra kéne kelnem,
mert vár a posta, Tescó, SZTK labor,
hol magasba szökött cukrom mérnék,
kéne a lelet, mert holnap orvoshoz megyek.
Bogyóim fogytán, bekómálok tán?

Meglódulok, csizmámra fuszeklit húzok,
végig iringálok a teraszon,
korlátba kapaszkodva spárgát csinálok,
beváltva egy réges-régi álmot,
hogy egyszer balerínává válok.

Komótosan tápászkodom,
fájó tomporom lapogatom,
boldog ebem közben végig nyalja
hidegtől veres, deres képemet,
a szomszéd meg jóízűt nevet.

Kicsit ugyan bánt a hahotája,
de jobb érzésű arája hátba vágja,
S rászól: - Dezső! Ne röhögj máson,
ne nyeríts már a keservit,
mert a Jézuska nem hoz semmit.

Nagy nehezen négykézláb felállok,
terpeszben a buszhoz csúszok-mászok,
a végállomásig nyugodtan utazom.
Aztán elvágódom síkos utamon.

A gipszelőben megvárom a mentőt,
fájlalom a patám, ami eltört,
kerülök majd minden havas lejtőt,
s otthon iszom egy kis búfelejtőt.