Volt egy vitéz nagyon régen,
Szolgált ő nagy seregében,
De szíve nemes volt, s kegyes,
Szegényekkel tettei emlékezetes.

Istenhez szállt a fogadalma,
Szegény népét felkarolta.
Ahol tudott, ott segített,
Nem csak mondta, jót is tett.

Története így lett híres,
Felkérték, legyen püspök,
Az egyházat vezénylők,
De tiltakozott, libák közé bujdokolt Ő.

Megrémült libasereg
Mártont a gágogással árulta el.
Nagy zajt csaptak az óljukban,
Így keresői rájöttek, Márton hol van.

Szegény nép örvendezett,
Végre az vezeti, ki igaz lett.
Hű népe szentté avattatta,
Így lett szent Márton a neve napja.

Mi erről a tanulság mára?
Vigyázz, vigyázz az ember fiára.
Segíts neki, ha rossz sors nyúzza,
Legyen, aki felkarolja.

Ne figyelj az idegen szóra,
Tudd, hogy hol van néped fája,
Hideg széltől hajlik ága,
De nem törik, ha van, ki gondol rája.

Mosonmagyaróvár, 2019. november 11.