/elbeszélő költemény/

Van nekem egy kis unokám,
Négyéves, s csörfös kis szája
Mesét mond és verset szaval,
Artúr kutyával játszani akar.

Édesapja megtiltotta,
Nem játszhat a kutyával nyáron,
Mert a zöldben összeszed kullancsot, bolhát,
Hopp ugrik is egy a ruhádon!

De Viktória a kutyát simogatná,
Pacsit kérne, ha apa nem tiltaná.
Megsajnálom, simogasd meg nyugodtan!
Kezet mosunk nyomban.

Viktória csodálkozik két barna szemmel,
De mama, én apával nem ellenkezem,
Mert kiolvassa a szememből, mit tettem,
Hiába mosom meg a kezem!

Mert édesapám azt tanította,
Te tanítottad rá, ahogy mondta,
„Szem a lélek tükre!”
Ő kiolvassa a kutyasimogatást is belőle.

Én csak ámulok, mily okos a gondolat,
Hisz is benne, nem csak mondja,
Itt nem lehet tanítani a rosszra!
Mosolyogni sem szabad!
Mert a szó elszáll, de a hit marad.

Igazad van kis virágom,
Fogadj szót apának - mondom,
Ez egy szép útravaló az életbe,
Édesapám is gyermekeit így nevelte.
Emelt fővel nézz mindig az emberek szemébe,
Mert: „ A szem a lélek tükre.”

2018.08.06. Mosonmagyaróvár.