Szebenyi Juditnak a távolba /Vajdaságba/

Írom versemet vigasztalásul
Mert soraid olvasva könnyem csordul
Szeretnélek,mint vadgalamb
Ha fiókáit a bajtól védi
Ölelő karommal téged megvédeni
Vigaszt a messze távolba küldeni

Írod,hogy beteg vagy,de kitartó a lélek
A jó Istent kérem gyógyítson meg téged
Segítsen ebben a szenvedésben
Segítsen ,nézze jó szívedet
Bennünk,barátaidban még te tartod a lelket
Te mutatsz utat a hazát siratónak
Te adsz még erőt a szenvedő magyarnak

Isten küszöbe előtt is nyújtod felénk kezed
Kéred az Istent hazánkat segítse meg
Te köszöntöd a bús anyát,anyák napján
Jó szíveddel,mindenkire gondolván
Te adsz erőt nekünk,te kinek fogytán van

Neked ragyogjon ma a tavaszi napsugár
Ablakod előtt zengje énekét a madár
Virágok téged szépen köszöntsenek
Kérem a jó Istent múljon szenvedésed
Adjon még neked szép életet
Hiszen jóságodért ezt te megérdemled
Szomorú kiáltásod,szavaid szívemhez elértek
Istent kérem imámmal,gyógyítson meg téged

Mint a vadgalamb fiókáit szárnyam alá veszlek
Szép szóval beszélek,becézgetlek
Nagy szenvedésed így talán elviselni könnyebb
Érted a távolban ejtek fájó könnyet
Nem feledlek én pedig alig ismerlek
Írásodból tudom édes hazánkért fáj a szíved
Sokat szomorkodtál
Vártad magyarságunk jobbra fordulását
Igaz magyar lelked felvidulását

Tudom,hogy jó szót szólsz értünk elmenőben
Tudom,hogy reményt adsz nekünk az életben
Tavasz virágait szócsokorba gyűjtöttem
Neked küldöm hálám,szerető szívem
Ne menj el várunk rád
Kérjük az Istent élted jobbra fordulását
S,ha mégis elszólítja lelked az Úr
Itt maradtaknak szomorú lesz lelke vigasztalanul.

2O14.O5.O2.Mosonmagyaróvár.