Nem adatott meg a börtön biztonsága
hiába keresem lelkem nem találja
a szilárd pontot szavakat mondatokat
akarom akarom fejem nem bólogat
a szabadság rabságában kell hogy éljek
magányos nappalok éji ürességek
között mert senki kutyájának a kölyke
nem voltam eltűnt a pórázom örökre
így kéretlenül is prókátor maradtam
lassan öregen fogatlan fogadatlan
nem állják utamat falak árkok átkok
társakra utamhoz nehezen találok
nem vonz jutalom a csillogó ékszer
nevet röhög rajtam a szürke középszer
a börtön biztonsága meg nem adatott
kezemet égetik a kihűlt csillagok
nyomaszthat az adósság és a rossz hitel
de sorsot nem cserélnék most már senkivel
magamat ismétlem szakadatlan folyton
tűrőm hogy a pányvám szorítson megfojtson
vérpadomra még a porkoláb sem kísér
a gondolat-varázs mégis mindent megér
nem vádolhat mást az ember csak önmagát
„hát ilyen különös dolog a szabadság.”

     14. december 17.