Táncomban tűz voltam, dühöngő vihar,
Vergődő, vad folyó, szétcsúszó talaj,
Sötétben repülő, színtelen madár,
Eltévedt remete, kit rémít a halál...
*
Ne félj! - súgta az angyal, és közelebb lépett.
Az ijesztő sötétség hirtelen semmivé lett.
„Eljöttem hozzád, hisz annyiszor hívtál.
Holdtalan éjeken utánam sírtál.
Fogd meg a kezem, indulunk, gyere.”
- És gyöngéden csillant rám gyönyörű szeme.
Belenéztem, s mélysége körém hajolt.
Írisze fénye a szívembe hatolt.
A csillagos ég ölelt, az egész világegyetem!
Csak ő volt és én és mi együtt minden, igen!
Éreztem, értettem... Nem kellettek szavak.
Az Övé vagyok és mégis, mégis annyira szabad!
*
Táncomban tűz vagyok és víz és levegő.
Termékeny anyaföld, féltő, szerető.
Feledés fátylán már átsuhan kezem,
A Valóság rám nevet. Örök szer-elem.