5.
- Az autómmal megyünk.- invitált előre lépve a parkoló felé. Megállt, előhalászta a zsebéből a kulcsot, halk kattanás, kinyitotta az ajtót.Finom kézmozdulattal tessékelt maga mellé az "anyós ülésre".
- Szállj be, helyezd magad kényelembe. - Elindultunk. A korház hosszú folyosója közepén volt a nővérpult. A főnök szólította meg az ügyeletes nővért, ki éppen posztolt a pultnál, mondta a nevet.
- Igen, nálunk fekszik a beteg, a 210 szobában találják. - válaszolt a kérdésre. Kedves, mosolygós fiatal húsz év körüli hölgy lehet, állapítottam meg.
Beléptünk, a szélső ágyon az ablaknál feküdt Jóska. Felemelt ágytámlával félig ülő helyzetben. Megpillantva bennünket, felélénkülve kissé előre hajolt, fogadta a köszönést, kezet nyújtott mindkettőnknek.
– Szervusz Jóska. Üdvözölte a főnök.
– Szervusz. - csatlakoztam magam is elfogadva a felém nyújtott jobbját.
- Foglaljatok helyet! - előhúzta az ágy alól a kis ülőkét.
- Tessék helyet foglalni! - tolta oda a főnöknek.
- Te Feri, ülj ide az ágy szélére.
- Jó így látlak mindkettőtöket.
- Hogy vagy Jóska? Tette föl a kérdést a főnök, ahogy elhelyezkedtünk.
– Tűrhetően, csak nagyon unalmas.
Hátra vannak még a vizsgálatok, utána talán többet tudok én is. - fejezte be a mondanivalóját. Izgatottan, kíváncsian vártam hogy kitérjen jövetelem céljára, amiért idehívatott. A főnök tért ki rá.
– Visszatérve a telefonon beszéltekre, reggel szóltam Ferinek.Talán inkább te, mondd el neki.
Jóska elgondolkozva nézett maga elé, kivárt pár másodpercet, mintha csak most rendezné mondanivalóját, majd lassan tagoltan belekezdett.
- Nem tudom meddig leszek itt bent a kórházba.Halottam, a te járgányod beadta a kulcsot. Feri, te sokkal de sokkal jobb sofőr vagy annál, hogy huzamosabb ideig ne ültessenek a volánhoz. Sokat gondolkoztam, és arra jutottam, te vagy az egyetlen, akire rámerem bízni a teherautómat, még nem leszek. Na szóval, addig vezesd te, -nézett rám befejezve.
Nagyon meglepődhettem zavaromba, ő is és a főnök is elmosolyodtak, olyan képet találtam vágni.Úgy éreztem magamat, mint aki ellen összeesküvést szőttek, ami éppen ebben a pillanatban derült ki. Kíváncsian nézett rám, mit szólok. A főnök is bólogatott, így van ez jól. Jóska nem véletlenül döntött így.
- Köszönöm szépen, igazán megtisztelsz, elfogadom. - válaszoltam. A főnök elégedetten mosolygott, a terv sikerült, majd felállva elköszönt.
– Jobbulást, a többihez már nem kellek, azt már megbeszélitek egymással. - Nekem mennem kell most már.
- Feri, reggel ne a műhelybe menj, gyere az irodába, és átadom az okmányokat, és a kulcsokat!
Kezet nyújtott mindkettőnknek, és elsietett. Kettesben maradtunk. Beszélgetni kezdtünk.
folytatás következik.