Vedd ajkamról a csókok árját,
add csókomra az Ő csókját,
így érzem rózsának illatát,
a szerelemnek örök varázsát.

Frissen érett cseresznyét igen azt
egy hatalmas tállal vinnék eléd,
megmutatnám kertem varázsát
míg a Bodri vakkantva futna feléd.

Kemencének friss kenyér illatával
köszönti jöveteled ó Én Kedvesem,
testeden újra kivirul a nyár
boldogságot így adsz nekem.

Hosszú sétánk mely a múltba vész
kéz a kézben hallgatom szavad,
ugye szüretre is maradsz még, hogy
szőlőfürtökkel kínáljam ajkad.

Elhangzott minden némák a gondolatok
álmunkban még látunk pipacs mezőket,
vadgesztenyék lombja sűrű árnyán
sétáink nem veszik többé el erőnket.

Megmaradtál gondolatom hasadékában
aki gyémánthegyen köszörüli a fényt,
míg Én alatta görnyedve vittem a mocskot
majd epedezve vártam a megérdemelt reményt.

Könnyek koporsójába öntsed kacajod
melyet visszhangozzák majd a hegyek,
habár oly messze távol vannak, hogy
nem értik e-torz hanggal mit tegyenek.

Varga István. Barcs. 2017.02.21.