Aranyló szőlőszemek
napsugárban fürdenek,
döngicsélő méhek között
gyűjtik édességüket.

Szüretre készül a gazda,
szőlőjét kóstolgatja,
jó termés érzésével
pincéjét takarítja.

Lefesti a hordókat,
élezi az ollókat,
olajozza a nyikorgót,
prést és a bogyózót.

Reménnyel minden évben,
bízva a magas égben,
vállain az éves teher,
a szőlőt művelni kell.

Amíg erővel bírja,
a föld várja, hívja,
ő sem tehetett mást,
Apáról fiúra szállt.

Ha arra jár a szomszéd,
a tavalyiból van még,
kóstolgatják, jó érett,
hasonlítják a mézhez.

Koccintanak párszor,
ízek tavaszból, nyárból,
előhoz emlékeket,
mosolyt és könnycseppeket.

Majd elköszönnek végül,
a bor tovább vénül,
de elfogy szüretig,
mire új születik.

Mert jön a fiatal,
hordóban helyet akar,
szép tavasz és nyár
új íze, illata vár.