Szikrázva az éjjel,
lángot vetve fénnyel,
homályt pislog, tétováz.
Lidérc lázban izzik,
folyó tükrén siklik,
még takarja rőt brokát.
 
Sóhaj száll a széllel,
dallamot hint széjjel,
szimfóniát komponál.
Túl oldalt a vén Hold,
vegetáló félholt,
magányosan opponál.
 
Kutatja az alkonyt,
kint hagyta a parton,
lassan süllyed, elmerül.
Könnyed madár trillán,
harmatködként pillán,
mély álomba szenderül.
 
Szürke, horpadt, mellkas,
pöröly sújtott vert vas,
bölcsőben ring, szelíden.
Testcsapdába zárva,
szóvirág pártába,
versmagzatod bent pihen.