Tudjuk, hogy az idő bizony olyan jószág,
Nem áll meg tétován elfeledve dolgát.
Nem áll meg órára, sem egy tűnő percre.
Rohan mindig tova, s újra, s újra, s egyre!

Nem nézi az embert, aki hátra marad,
Ki utána félve, nehézkesen halad,
S néha reálegyint pörölve a perccel,
Felsóhajt, majd így szól: „megint több lett egyel…”

S eltelnek az évek, egymás után, sorban.
Mindig jön egy újabb… Isten tudja honnan…
Fölébünk száll, s így szól kacagva vagy sírva:
„Tessék, itt van még egy!” – s vigye, aki bírja…

Nem állhat meg mégsem, ez a világ rendje.
S ha így van, kiáltsuk, éveink feledve,
Poharunk emelve fölé egy barátnak:
Éltesse az Isten, Kiss jani kománkat!

Rácz Endre ©
2017 09. 12. Szerep