Hogyan is kelhetnék versenyre veletek –
hisz egyedül vagyok, ti pedig: rengeteg!

Mint magányos fenyő tölgyfák erdejében,
remegő árvácska rózsák gyűrűjében,
csapzott szürke veréb gerle-sokaságban,
mint eltévedt gyermek kerek e világban:
csak nézem nyomatát szorgos elméteknek,
miként is ad formát termő képzeletnek
szófonalat öltve nyelvi szövetekké,
s hogyan lesznek ezek hangzó követekké.

Én is de szeretnék egyszer szépet adni,
s aztán csak hallgatni – némának maradni…

           2016.11.28.  Na Iv