Magamban kútjaim mélyítem szüntelen,
hogy szomjazó lelkemet vízével hűsítsem,
mert az igaz szó ízére szomjazom,
és elfog a félelem, a dermesztő iszony.

Mikor már a cáfolat cáfolata is hazug,
nincs talpalatnyi hely, vagy zug,
ahol a püffedt arcú gőg ne pöffeszkedne,
remélve, hogy így marad minden örökre.

Tudjuk, zavaros folyók zsinórja
hová köt bennünk, de nem leszünk a léha
média prédája, bár minket vett célba a céda,
mert vonzó néki a globális példa.

Szivarfüst, kikevert, kreált káosz,
nincs köze az élethez, csak a halálhoz,
közben hímez-hámoz a sok népvezér,
amit mondanak, egy pohár vizet sem ér.

Mert az igaz szó ízére szomjazom,
a vágyam apad, nő, akár a fájdalom,
már nem lesz sok hajnalom, de míg élek,
igazam lüktetik a szív-hullámverések.

2013. november 2.