Hegyekkel ölelt kicsi falú kertje,
Mozsgónak egy csendes temetője,
ott alussza örök álmát a csendbe,
világháborúnak két száműzöttje.

Kisemmizve nincstelenül,
itt leltek örök nyugalmat,
ahova egyformán temettek,
koldust, iparost és bárókat.

De a múltnak is volt olykor,
derűs szép idézhető emléke,
sírkertek mellett poros út vezet,
Jadinkára a szőlős kertekbe.

Mikor a csend fejfákon elpihen,
itt - ott gyertya pislog a szélben,
dalfoszlányok remegnek a térben,
nyugalom teljesedik a szívekben.

Majd az ének is fokozatosan halkul,
aztán elcsendesedik lassan minden,
szüretelők is éji nyugalomra térnek,
még a vázákat döntögető szél is elpihen.

Szívharangja csendül szívekben,
Holdnak majd opálos sárga fénye,
árnyakat csalogat ide le a Földre,
hunyorgató csillagok özöne,
száll alá fejfára sok keresztre.

Írta-Varga István-Barcs.2015.11.02.