​Te vagy a fény, mi áttöri az éjt,
Benned őrzöm az örök szenvedélyt.
Nem ember vagy már, hanem tiszta jel,
Kit a sors izzása az egekig emel.

​Mint ősi templom hűvös oszlopa,
Úgy állsz ott bennem, lelkem otthona.
Lépteid nyomán kivirágzik a csend,
S a káoszból bennem megszületik a rend.

​Szentély e vágy, hol nincsenek szavak,
Csak a dobbanás, mi a bordák közt maradt.
Térdet hajtok a szent pillanat előtt,
Mely belőled merít halhatatlan erőt.

​Legyél a csillag, mi utat mutat nekem,
Szent áldozás ez, benned a lélegzetem.
Mert szeretni téged: nem bűn és nem teher,
Hanem a világ, mi a fénybe felemel.

TM