Betölti az utat és sóvár lelkemet,
arcomba fúj, vagy csak mocorog,
simogat, mint aki nagyon szeret,
eltölt velem pár rövid napot,
maradna is, mondja, de nem lehet.

Mert elzárva élek sok új csodától,
szavát figyelem, ő is azt akarja.
mesél háborúról, éhségről, halálról,
megborzad tőle kertjeim nyugalma,
panaszos zúgása a szívembe karcol.

Koccan a gyümölcs ablakom üvegén,
mintha a mélyből egy sóhaj felszállna,
süvölt a fülembe a tengernyi szegény
elfojtott, dermedt némasága,
tán nem hallja más, csak a szél meg én.

Látják e küzdelmet életre-halálra,
a féltőn fölém gyűlt fényes csillagok,
feledve szép nyarak, dús őszök varázsa,
míg a szél tesz-vesz, sürög-forog,
az ember világa mintha a télbe burkolózna.

 2013. október 29.