A Szél gyermeke lettem, Ő lett a mostohám.
Ide-oda dobál és szemembe fújdogál.
Hogy porszem vagyok, elviseltem rég,
De úgy felkavar, felkap néha a Szél...
A Szél, mint hóhérom Ő énnekem,
Kötelet lógat nyakamba szüntelen.
Fojtogat levegőm, nyakam szorítja a lét,
Szöknék előle, de utánam ered, üldöz a Szél.
A Szél egykor oly lágyan ringatott,
De most homokot szór szemembe a fájdalom.
Mert csak fúj, és nem csillapítja dühét,
Mostoha gyermekként ölel a Szél.
A Szél viharként csapott le rám,
Elvenni készül tőlem sok szép csodát.
Gyilkos lett Ő, lelkemet tépi szét,
Ki tudja, miért gyűlöl és kínoz engem a Szél?
2024. július 18.