Szél fújja a régi leveleket,
mit a múlt kor, még hagyott,
de a szelet a Napszél fújja,
hát merjünk álmodni, nagyot.

Jön a tavasz, kibontakozás,
rügyekből lám új levél fakad,
öreg fában megindul az élet,
de a hűség a jótól, nem szakad.

Szekfű is elhervad majd egyszer,
a vágott virágnak, rövid a sorsa,
míg a szőlőből, ha a must kiforr,
ő lesz mindennek, a sava borsa.

Válassz Magyar, de ne a rosszra,
döntésed megfontolt bölcs legyen,
ki koronát ajánlott Szűz Máriának,
hát Ő ki őrködik most a nemzeten.

Nem kell nekünk, Hold a Csillagok,
csak a Nap, mely mindig ránk ragyog,
meg a Turulmadár, mely vissza szállt,
erdő, hegy, búzamező, ránk mosolyog.

Magyar nemzetemnek, ez ősi földje,
bármit mondanak, hitványak hazugok,
valós történelmünket át akarták írni,
rácáfoltak erre, a valós dokumentumok.

Nemzetem, légy egyszer magadra büszke,
érezzed nagynak végre már magadat,
hisz annyi sok győzelem, majd irtás után,
büszkén emeld fel, küzdő dolgos karodat.

A közös ima hatalmas, mindenkit érint,
hát mormolja, vagy mondja hite szerint,
hisz ez a föld, gyermekeink unokáink kincse,
mert itt nyugszanak, szeretett elődeink.

Írta-Varga István-Barcs-2018. 03. 16.